Értessz "lónyelven"?
A vadon árnyéka
Egykor nagyobb csordákba verődve járnak a lovak a pusztaságot a legjobb legelők után kutatva.
Életük azonban nem volt veszélytelen, hiszen soha nem tudhatták, mikor bukkan fel egy fogát
fenő ragadozó. A "vadonban" csakis saját érzekszerveinkre hagyatkozhattak, melyek soha nem
hagyták cserben a lovakat. A legkisebb veszély észlelésekor szedték a sátorfájukat, és
gyors vágtába kapcsolva gyorsan elmenekültek. Ezek az ősi ösztönök ma sem működnek másképp,
ezért nem kell meglepődni, ha néhány dologra számunkra érthetetlen módon reagálnak.
Az érzékeny radarberendezés
A lovak szándékaikat többféleképpen is ki tudják fejezni. Ebben a zavarosnak tűnő jelrendszer-
ben mi is kiigazodhatunk, ha mozdulatait és hangját figyelmesen szemügyre veszed. A látó-
teremből kieső külvilágról füleivel tájékozódnak, ami különösen akkor tesz jó szolgálatot,
amikor "legelő" üzemmódba kapcsolnak. Radarjuk ide-oda mozgatásával mindent jól hall, így
legelés közben csak akkor kell hogy felkapja a fejét, ha valami gyanúsat észlel. Ekkor két sze-
mével is próbál meggyőződni a hallottakról, és ha nagyon nem tetszik neki, amit lát, akkor odébbáll.
Ma ugyan már nem lelkesednek rá vérszomjas ragadozók, elővigyázatos természetének köszönhetően ezt mégsem
tudja megszokni.
Beszédes füljelzések
Fülei nemcsak a veszélyforrás "bemérését" segítik, hanem pillanatnyi kedélyállapotát és
szándékát is kifejezi velük. Ha előretekint, éberen figyel, és hajlandó együttműködni veled.
Amikor azt hátralapítsa félelmében, bizalmatlanságában teszi. Ha esetleg ezt a másik
társával szembefordulva végzi, ráadásul még a nyakát is előrenyújtsa, ezt esetleges támadás
előjelének kell értelmezni. Fülét akkor is hátracsapja olykor, ha épp a nyeregben ülő lovas
jeleire figyel, miközben felváltva előre, a feladatra összpontosít vele. Díjlovagló társa
pedig folyamatosan hátrafelé fülel, mivel minden bemutatandó feladat utasítását a lovasától kapja,
míg a militarylovak az ugrás küszöbén minden érzékszervükkel (így fülükkel és szemükkel is)
az akadályra koncentrálnak.
Testbeszéd
Ha kiváncsiak a lovak vagy megijednek valamitől, a magasba emelik a fejüket, kinyújtják a
nyakukat, orrnyílásukat és szemüket tágra nyitják, ésminden idágszálukkal öszpontontosítsák.
Fáradtan és betegen azonban teljesen ellenkezőleg viselkednek, elengedik magukat, azaz
kobakukat búsan lógatják, és szemüket is csak épp hogy résnyire nyitják. A felpipálás
a mének szokása. Ezt akkor teszik, ha olyan kancák ellenálhatatlan illatát érzik, akik
családot alapítanának. De akkor is így cselekszenek, ha kamrában vagy a legelőn talált
trágyakupac gazdáját próbálják beazonosítani. Ekkor felső ajkuk felhúzásával megpróbálják
bezárni orrnyílásukat, hogy a beszippantott illatot még jobban elemezhessék. Ha igazán idegesek
vagy mérgesek a lovak, fejcsóválásba kezdenek, támadás előtt pedig először csak oda-odakapunk
harapást imitálva, de ha ez is kevés, fogcsattogatás kíséretében tettlegességhez folyamodnak.
Vannak azonban olyan társai, akik minden előjel nélkül rontanak a másiknak. Orruk bökdösésével
pedig a másik figyelmét szeretnénk felkelteni.
A "szó" elszáll
Ha esetleg egy rakoncátlan kiscsikó anyjától távolabbra kószál a kelleténél, mamája hangos
"röhögő", hö-hö-hö nyerítéssel proóbálja visszacsalogatni, amire az apróság vékony, magas
hangon válaszol, azaz "Értem, anya, máris indulok!". Ezt a hangszínt üdvözlésre is hasz-
náljuk, ha egy régen látott ismerős vagy épp te bukkansz fel a távolban. Ha azonban valami
idegen dolgot érzékelnek a lovak, kővé dermednek, hegyezik a fülüket, fejüket a hang irá-
nyába fordítják, és horkantunk egyet, amit néhány fújtatás is kísérhet. Ekkor bizonytalan-
ság és félelem keríti a hatalmába a lovakat, de érdeklődésünket is így fejezzük ki. Ha nem
szívesen látott vendég, egy rivális kerül az utjukba, éles visítással figyelmeztetik a má-
sikat, hogy itt bizony mi vagyunk a "főnökök". Nemtetszésüket dobbantással és hátracsapott
fülállással is a tudtára adják az idegennek. Ha a szép szó nem használ, harapással és rugások-
kal döntik el, kinek hol a helye a rangsorban. Ha igazán jól érezik magukat, vagy ha valami
az orrukba került, prüszkölnek egyet.
Széles látókörrel
Mivel szemük a fejük két oldalán ülnek, szinte teljes egészében, szemlélheti a világot.
Először a távolban mozgó dolgokat veszem észre, ezért ne lepődj meg, ha egy felrőppenő
fácán láttán inukba száll a bátorság. A közvetlenül mögöttük lévő tér azonban láthatatlan
számukra.
Amikor a lovak fáradtak vagy betegek, a külvilág neszeire kevésbé
reagálnak.
Ha kedvük szottyan egy kis testápolásra, fogaikkal gondosan
megvakarják egymás hátát, amit önállóan egyébként nem érnék el.
A lovak az orruktól néhány méterre lévő tárgyakat látják a legélesebben, hiszen ugyanazt a képet mindkét szemükkel egyszerre. A tér nagyobb részét mindig csak az egyikkel nézhetik.
Ha az egyik ló megpróbálja finoman odébbtolni társát, és erre
a másik félreállással reagál, azzal elismeri gyengeségét és alárendeltségét.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!